Elvonulás a piramisok völgyében 2024.

Visoko, Bosznia

Következő utazásunk:

2024. május 29. – június 1.

Egy igazán különleges és mély lelki élmény.

Hova utazunk?

Gyere, éld át, tapasztald meg!

Mit élhetsz át az utazáson?

Az út célja segíteni a blokkok oldását, útmutatást találni, megtisztulni a negatív gondolatoktól, érzésektől.

Ehhez pozitív teremtő térben végezzük a lelki munkánkat, ott, ahol az energia áramlása a legerősebb, a hegy belsejében.

A piramis szó a latin pyra, tűz szóból származik, ez a tűz tere, amiben mind az öt elem megtestesül. A Nap piramisa különösen erősen hordozza magában az öt elem egyensúlyát.

A kilométernyi hosszú belső folyosókon lehetőségünk van rácsatlakozni az energia pontosan kimért találkozási pontjaira.

A piramisok misztikuma

Visoko egy apró kisváros Bosznia nyugati részén, a Balkán-hegységben, a Bosznia-folyó völgyében. A völgyet hegyek veszik körül, ebből több szabályos piramis alakú. A helyi legendák, illetve bizonyos kutatások alapján úgy tartják, hogy feltehetően nem teljesen természetes módon alakultak ki a visokoi piramisok, hanem ősi civilizációk munkássága is hozzájárult. Az elmúlt húsz év során több hegy belsejében is járatokat, alagutakat tártak fel, ezek egy része feltehetően nem természetes eredetű, hanem régi korok kultúráinak emlékezetét és keze munkáját őrzik.

Utazásaink során bejárjuk az itt feltárt, közel 2 km hosszú meditációs folyosókat, energiatereket. Felmegyünk a Nap-piramis csúcsára, illetve más szakrális helyszíneket is meglátogatunk. Kellemes kikapcsolódás ez a néhány nap, ahol igen erős jelenlétet és energiaáramlást tapasztalhatunk meg.

Eddigi utazásaink során megismertük a piramisok és a folyosók fontos energetikai központjait, így tudatosan olyan csomópontokban végezzük a lelki munkát, ahol az a legerősebb.

Csatlakozz hozzánk, ismerd meg ezt a különleges helyet, éld át velünk az itt megtapasztalható misztikumot és spirituális energiákat!

Tervezett program

A programok sorrendje az időjárás függvényében változhat.

1. nap, szerda

A hajnali indulást követően, több rövid pihenő után érkezés Visokoba kora délután. Délután bemegyünk a piramisba, körbejárjuk a folyosókat, tisztítás, meditáció.

2. nap, csütörtök

Reggeli a szállodában, utána légzőgyakorlat és napindító lelki felkészülés a régészeti park egy különleges részén, a varázserdőben.

A varázserdőben töltött idő alatt lehetőségünk lesz részt venni egy igazán különleges energiájú átmozgató jógázás az energiapark meditációs terében, akinek lesz kedve, érdemes csatlakoznia.

Az időjárás függvényében kirándulunk, felmegyünk a Nap piramis csúcsára, ahol igazán különleges energiák áramolnak. Itt meditáció és további lelki munka a terv.

Ha még nincs túl késő, vacsora előtt szabad program a történelmi belvárosban, ahol lehetőség van megnézni a helyi bőrművesek üzleteit, sétálni a Bosznia folyó partján, vagy akár beülni egy hangulatos kávézóba.

A nap zárásaként pedig vacsora a hotel melletti étteremben.

3. nap, péntek

Reggeli a szállodában, majd bemegyünk a piramis folyosóiba, ismét meditáció és lelki munka következik.

Délelőtt ellátogatunk a szomszédos település ősi beavató dombjára, hogy megtapasztaljuk a békés energiák áramlását ott, ahol a helyi spirituális emberek feltehetően az ősidők óta végzik lelki szertartásaikat.

Ebéd a városban, majd délután szívcsakra-szertartás a Szeretet-piramison, egy kedves, tiszta és különleges energiájú helyi barátunk vezetésével.

Vacsora után pihenés, illetve egyik este előadás a piramisok működéséről, energiáiról, Visoko misztikumáról.

4. nap, szombat

Reggeli után elhagyjuk a hotelt, zárómeditációt tartunk a piramisban.

Utána lehetőség lesz kristályokat, gyógynövényeket és helyi kézműves termékeket vásárolni.

Hazaindulás előtt vásárolhatunk a helyi szupermarketben, majd elindulunk Magyarországra.

Érkezés Budapestre várhatóan 19 óra körül.

Helyszín, időpont

Elvonulásunk helye:

Visoko, Bosznia-Hercegovina
A Nap-piramis, a boszniai Visokoban. Egy aprócska település, amit piramis alakú hegyek vesznek körül. Utazásunk során bejárjuk a mély lelki helyszíneket, megéljük a hely misztikumát, gyógyító energiáit, önismereti mezőit.

Az utazás tervezett időpontja:

2024. május 29. - június 1.
Tervezett indulás: május 29. szerda, Budapest, Kolosy tér, reggel 4:50.
Csatlakozási pont a más irányból érkezőknek: egy benzinkút az M6-on, a pontos helyszínt egyeztetni fogjuk az út előtt.
Tervezett visszaérkezés Budapestre: június 1. szombat, 19 óra.

Figyelem!

Korhatár igazából nincs, de az út hossza és mélysége miatt tapasztalataink szerint 10-12 évnél fiatalabb gyermekeknek kevésbé ideális.

A gyalogosan megtett távolság nem nagy, viszont a piramis és a folyosók nem akadálymentesek.

A pillanatnyi állás szerint Boszniában nincs előírva oltási kötelezettség, nem kérnek oltási igazolványt, nincs kötelező Covid tesztelés.

Jelenleg nincs semmilyen járványügyi korlátozás az országban, de kérlek vedd figyelembe, hogy a járványügyi helyzet függvényében az utazás időpontja változhat.

A Boszniába való belépéshez elegendő a magyar személyi igazolvány, azaz magyar állampolgároknak nem szükséges útlevelet hozni.

Részvételi díj:

350 EUR/fő.

Tartalmazza:

  • Szállodai szállás kétágyas szobákban, reggelivel
  • Belépők a piramis meditációs folyosóira
  • Lelki programok

Egyszemélyes szoba felár: 40 EUR (korlátozott számban elérhető)

További költségek:

Útiköltség (várhatóan 20-25 ezer Ft/fő), személyes kiadások, ebéd, vacsora (az éttermi árak alacsonyabbak az itthoninál, a hotel közelében üzletközpont is található)

A helyedet az utazáson 100 EUR, vagy 40 ezer Ft előleg befizetésével tudod biztosítani. Az előleget forintban és euróban is tudod rendezni, elegendő, ha a fennmaradó részt hozod majd euróban. A jelentkezést követően fogsz kapni egy automatikus emailt, amiben minden fontos részletet megtalálsz.

A jelentkezést követően 8 napig tartjuk fent a helyet, amennyiben az alatt nem érkezik be az előleg, úgy a foglalást töröljük.

A fennmaradó 300 eurót az indulásnál fogjuk összegyűjteni, a díjat kérlek euróban hozd majd. (Az utazás díja a költségek jelentős emelkedése esetén változhat)

Lemondási feltételek:

Az útlemondásra, visszalépésre, 40 ezer Ft kötbér ellenében van lehetőség, vagyis az előleget nem áll módunkban visszatéríteni.

Az utazás módja:

Saját autóinkkal utazunk, kérlek jelezd, hogy autóval jönnél, vagy beülsz-e valakihez. Egy-egy autóban 4 fő kényelmesen elfér, az együtt utazók össze tudják adni az autó útiköltségét. Visoko kb. 520 km Budapestről, a teljes bejárt távolság kb. 1300 km lesz.

A szállodában kapunk reggelit. Ebédelni és vacsorázni a szomszédos étteremben szoktunk, itt egészen jó a választék, az itthoninál kedvezőbb árakon. A közelben van egy nagy szupermarket, ahol mindent meg tudunk vásárolni.

Kérdés esetén nyugodtan keress: 
zoltan@sorslevelek.hu, +36 70 598 0731

Szeretettel,
Lukács Zoltán Gábor
Sorslevelek

Regisztráció: