Akasha beszélgetések – online alkalmak
Új kor kapuja tárul fel
Haladjunk át rajta tudatosan, avagy túlélési tanácsok a XXI. századra
Szeretettel üdvözöllek,
Lukács Zoltán Gábor vagyok, a Sorslevelek vezetője.
Folytatódik az Akasha beszélgetések előadássorozat, ezúttal online formában érkeznek az előadások. Egy új korszak kapujához érkeztünk. Az eddigi világképünk már lejárt, elfáradt, új energiákra van szükség.
Fogjuk fel lehetőségként ezt a mostani helyzetet. Kezdjünk el tudatosan új alapokra építkezni odabent. Tegyünk azért, hogy ez, a minden a minden szempontból újjáalakult hozzállásunk a külső világban is megnyilvánuljon. Őrizzük meg a tudatosságunkat, emelkedjünk fel az új korszak tisztább, magasabb tudati szintjére.

- Fontosnak tartom a kapcsolódást a jelenlegi helyzetben is, ezért az online térben is rendszeresen jelentkezem a lelkiséghez, spiritualitáshoz kötődő mély előadásaimmal.
- Az előadások interneten zajlanak, a Zoom virtuális tanteremben. Ehhez egyszerűen, az otthonodból is tudsz csatlakozni.
- Csatlakozz olyan közösséghez, akik együtt gondolkodnak és megoldást keresnek egy jobb és élhetőbb, emberibb élet megvalósításához.
- Szeretnék segítséget nyújtani neked, hogy jobban értsük, mi és miért történik, hogyan találjuk meg a kiutat a labirintusból.
Az Akasha beszélgetések következő alkalma:
Noé bárkája a XXI. században - 2020. május 28. 18:00
- Elsősorban akkor számítok a jelentkezésedre, ha úgy érzed, nyitott vagy új gondolatok megismerésére, van már némi tapasztalatod a spiritualitás világában.
- Szeretettel várlak, ha érdekel az energiák működésének mélyebb megismerése és szeretnél új, eddig feltáratlan tudással gazdagodni.
Úgy érzed, hogy itt a szabadság ideje?
Úgy gondolod, hogy a láthatatlan, fojtogató takarót elengedve az nem fog a fejünkre omlani? Biztos vagy benne? Hadd meséljek neked arról, amit az ősi próféciák és India bölcsessége üzen számunkra.
Talán hamarosan lehetőségünk lesz felszállni Noé új bárkájára, ami a XXI. században jön el értünk?

- Hogyan válthatunk rá jegyet?
- Hol és hogyan lehet majd csatlakozni?
- Min változtassunk az életünkön, hogy része lehessünk az új, már formálódni kezdő világképnek?
- Hogyan és mit tehetünk mi, együtt, csendben, az imáinkkal, belső világunk átformálásával, hogy a dolgaink jól alakuljanak?
- Hogyan emeljük magasra és tartsuk is úgy a rezgésszintünket, hogy elkerülhessük a kockázatokat?
- Hogyan engedhetjük el a félelmeinket, hogy magasan tarthassuk az energiaszintünket és jó legyen a közérzetünk?
- Lehet-e köze a magas rezgésnek a jó egészséghez?
A további Akasha beszélgetések témái:

Június 18 - Az Akasha-krónika misztériuma
Akasha, egy ősi, mély jelentéssel bíró szanszkrit szó. Akasha, az energia, ami körülöleli létezésünk minden rezdülését. A végtelen tudatosság mezeje, az emberiség közös emlékezete, a spirituális tér, ami mindent áthat.
India ősi mesterei, a Maharishik korlátlan betekintéssel bírtak ebbe a szent mezőbe. Hogyan juthattak el erre a szintre? Milyen utat jártak be kutatásaik során? Miért tekintettek bele újra és újra? Az innen érkező szakrális tudást az eredeti forma tükörképeként őrizték meg számunkra. Ezek a pálmalevelek könyvtárai, ahol négy és fél milliárd kéziratot őriznek és védenek. A végtelen sokaságból 110 millió sorslevél van. De milyen tudást tartogat a többi?

Július 9 - Mindennapi időutazás
Gondolhatunk-e úgy a Maharishire, mint egy kozmikus időutazóra? Az egy kötegben lévő sorslevelek talán egy-egy élet párhuzamos létét mutatják be? Hogyan és miért nem lehetséges az időutazás? Ennek ellenére hogyan és miért vagyunk képesek rá?
Ha a múlt nem változhat, a jövő miért változékony? Tükrözhetjük-e a múltat a jövőre? A jövő lehet-e olyan, mint egy időből kanyarított kakaós csiga, vagy inkább olyan lenne, mint egy zavaros kvantumleves?

Július 30 - Mi az élet a Földön?
Mi lehet az élet kulcsa? Mik a létezés feltételei? Mi tartja egyben ezt az elképzelhetetlenül ingatag, mégis betonstabil egyensúlyt? Hogyan működhet az élet évmilliók óta annak ellenére, hogy milliónyi paraméter pontos egyezése szükséges a rendszer megmaradásához?
Sőt, létezik-e egyáltalán a létezés? Talán nem másról van szó, mint egy kivetített elmekép végtelen körforgása, amit a mennyei moziban nézünk? Talán a Teremtő pontosan tudta, mit és hogyan kell teremtenie, hogy ellátogathassunk a Földre és futtassuk az sorsfeladat című programot?

Augusztus 27 - Maharishik kincse – tanulságos történetek a bölcsek életéből
Kik voltak valójában a Maharishik? Hogyan válhattak olyan szintű tisztánlátóvá, amivel hiteles, pontos, részletes információkat írhattak próféciáikba? Az előadás során bemutatok több, idáig ismeretlen, vagy rejtve maradt Maharishit. Megismerheted a hozzájuk kötődő fő üzeneteket és tanításokat, életük sorsfordító csomópontjait.

Szeptember 17 - Sai Baba – A csendesség mestere
Shirdi Sai Baba egy indiai szent, akinek igen értékes gondolatokat köszönhetünk. Tanításának központjában a szeretet áll. Úgy tartotta, hogy Isten tisztelete, a csendesség, a békesség és a szeretet megélése a legfontosabb, ezzel képezhetünk egy olyan alapot, amire végül mindent fel tudunk majd építeni. Tanításait vallástól, felekezettől függetlenül mindenkinek ajánlotta.

Október 8 - Harcaink a karma birodalmában
Sorsunk útját járva valójában egy olyan tapasztalati mezőn kelünk át, ahol a karmánk által szabott feladatokkal találkozhatunk. Mindaz, ami ránk vár, ami történik, valamilyen korábbi, akár régi életekre visszanyúló esemény eredménye. A cél a teljes kiegyenlítődés. Ezt akkor érhetjük el, ha minden cselekedetünk minden oldalát és lehetőségét megéltük. Mit tehetünk azért, hogy a karmikus tapasztalásokat a szenvedés helyett a tudatosság és a derű határozza meg? Miként győzhetünk ebben az önmagunkért vívott nemes harcban?

Október 29 - Módosítható a mennyei sorskönyv?
Felelősséggel tartozunk a saját sorsunkért. Életünk nem független tőlünk energia. Gondolatainkkal, döntéseinkkel és cselekedeteinkkel hatással vagyunk rá. Egy adott keretrendszerrel születünk, ami kijelöl számunkra bizonyos lehetőségeket és útvonalakat. Az, hogy a kereszteződésekben és csomópontokban merre megyünk, tőlünk függ. Értsd és lásd, hogyan lehetsz jóban a saját sorsoddal, hogyan válhatsz önmagad legjobb barátjává. Segítsd tudatosan önmagad úgy, hogy a lehető legtöbbet és legjobbat hozod ki a sorsodból. Nézd meg, hogyan, milyen formában van lehetőséged javítani, optimalizálni a saját mennyei sorskönyvedet. Válj önmagad védőangyalává.
Jelentkezés - regisztráció
Részvétel feltételei:
Regisztráció/jelentkezés: a részvétel előzetes regisztrációhoz kötött, kérlek, hogy küldd be a jelentkezésed ezen a felületen. A helyek száma korlátozott, ezért csak akkor iratkozz fel, ha biztosan számíthatunk a megjelenésedre.
Az előadások helyszíne: Zoom virtuális tanterem.
Az előadás kezdete előtt elküldünk majd neked emailben egy linket, arra rákattintva tudsz csatlakozni az előadáshoz.
A részvételi díj: 3000 Ft / fő / alkalom
- Szeretettel ajánlok egy különleges lehetőséget:
Ha szeretnél részt venni mind a nyolc alkalmon, lehetőséged van bérletet váltani rá, ezt egyben befizetve felajánlok neked egy 45 perces online, személyes konzultációt.
Itt lehetőséged lesz feltenni a számodra legfontosabb kérdéseket. Bérlettel egy előadás díja 2500 Ft, azaz a teljes díj 20000 Ft. A bérletek korlátozott számban elérhetőek.
Jelentkezési űrlap:
Érdekel a téma, de valamilyen oknál fogva az élő előadás időpontja nem alkalmas számodra?
Nyugodtan regisztrálj az előadásra, majd jelezd felénk, hogy nem tudsz csatlakozni és ebben az esetben utólag hozzáférést biztosítunk neked az előadás teljes anyagához. Itt az idő foglalkozni a belső világgal. A megváltozott új világba, az új körülmények közé már egy új tartással, új gondolatokkal és hozzáállással tudj kilépni.
- Kérdésed van? Segítünk!
Ha felmerült bármilyen kérdésed, de itt nem kaptál rá választ, írj nekünk emailt az info@sorslevelek.hu címre, vagy hívj minket a +36 30 970 1611 számon, hétköznap 10:00 és 16:00 között.